Segítség

szerk. T. V. Vinogradova: A micsurini biológia alapjai

szerk. T. V.  Vinogradova: A micsurini biológia alapjai

Nagyobb méretű fotó megtekintéséhez kattintson a fenti képre!

 Cím:
A micsurini biológia alapjai [több példány keresése]
 Szerző(k):
szerk. T. V. Vinogradova [szerző műveinek keresése]
 Kiadás:
Bp. : Mezõgadasági Kiadó, 1951
 Ár (Ft.):
700 Ft
 Tartalom:
Antikvár állapot, kicsit töredezett fedõlap, de tiszta

Nagy Imre alakját, nézeteinek dönt� részét agyonhallgatással sem lehetett kiiktatni a tudatból. (- Sokáig tanított professzorként a jelenlegei gödõllõi agrátudományi egyetemen -) A jobboldali opportunizmus, amivel Moszkvában már a húszas évek végén megvádolták, a józan mértéktartással, a valóság ismerettel esett egybe. A középparaszt kérdésben is, a gazdálkodási eredmény érdekeltségében is. Mindabban, amit az egyetemi katedráról, majd a kormány nevében is hirdetett. Nagy Imre felismerte az agrárkérdés szerepét és jelent�ségét mind az emigráció éveiben, mind a hazai élet alakulásában. Eligazodott a moszkvai Paraszt Internacionálé, a prágai Zöld Internacionálé és a római Fekete (nagybirtokos) Internacionálé útveszt�i között is. A magyar agrárviszonyokat és annak adott helyzetét, minden vitapartnerénél jobban ismerte és értette. A volt Monarchia elveszett 52 milliós népesség� bels� piacát, illetve következményeit fel tudta mérni. És adottságainkat. Miniszterelnökként is. Mégis: agrárprogramot kért - és kapott 1953 telén az ország legjobb szakembereit�l. El�segítette, hogy Debrecen, majd Óvár, Keszthely patinás agrárintézményei újból folytathassák munkájukat. A genetikai kutatások is éledeztek. Nem attól, hogy A micsurini biológia alapjai cím� könyvet - még 1951-ben - gyors fordításban kiadták Magyarországon is. Tízezer (!) példányban...
tovább olvasom »»»
 Állapot:
Használt, antikvár
 Kategória:
alkalmazott tudomány » mezõgazdaság
 Tulajdonos:
kisvandor 
 Feltöltve:
2008-01-14 16:21:33
 Szállítási módok:
  • Személyes átadás-átvétel
  • Postai utánvét
  • Előre utalás

Kérdése van? Kérdezzen az eladótól!

Ha kérdést szeretne feltenni a könyvvel kapcsolatban, kérjük jelentkezzen be.
Nincsenek még feltett kérdések.
  • Feltölthető gyűjtemények, sorozatok

    A mai naptól 10 zseton ellenében sorozatok, gyűjtemények is feltölthetők a rendszerbe.
  • ÁSZF változás

    2010. október 11-én Általános Szerződési Feltételeink megváltoztak.

    Tovább »

  • Köszöntjük Önt az antikváriumban!

    Szlogenünk: Legyen Ön is antikvárius!

    Ön egy olyan webáruházba látogatott, ahol több ezer eladó kínálja eladásra könyveit, de ha kedvet kap, Ön is eladhatja nálunk saját fölöslegessé vált példányait. De – vehet másikat, amit még nem olvasott, és drágának találja a könyvesbolti árat, vagy már meg sem találja őket, csak antikváriumokban.

    Tovább »