Henry de Montherlant , ford. Illyés Gyula: Agglegények

Nagyobb méretű fotó megtekintéséhez kattintson a fenti képre!

 Cím:

Agglegények [több példány keresése]

 Szerző(k):

Henry de Montherlant , ford. Illyés Gyula [szerző műveinek keresése]

 Kiadás:

Bp. : Európa, 1959

 Ár (Ft.):

500 Ft

 

AKCIÓS KÖNYV!!!

 Leírás:

(3 darab akciós könyv megvásárlása esetén, további 20 % kedvezményt kap.
5 darab után 30 %-ot, 10 darab után 50 %-ot)

Kaján könyv, - az Ile des Pinguins-ig, sõt a Candide-ig kell visszanyúlnunk az ilyen csípõs ízért. Kegyetlen, mint egy borotválkozó-tükör a reggeli fürdõszoba ablakán. Néha mintha ráncolt orral, kihasadt szájjal, sárga fogakkal vigyorogna ránk, - néhány zárójeles mondat nyíltan gúnyolódik. Fütyül a világra, szétfreccsenti mérgét. Annak is jut, aki méterekre áll tõle. Kétszáznegyven oldalon három szerencsétlen agglegényt boncolgat, kis piszkos szokásaikon idõzik kedvteléssel. Nem is ad sokkal többet, mint a három különc életét, percrõl-percre, napról-napra, egy magándetektív jelentéséhez hasonló, minden részletre kiterjedõ pontossággal.

Elõször csak ketten tûnnek fel, a két szegény agglegény: a báró nagybácsi és grófi unokaöccse. Egy külvárosi, öreg, kertes házban élnek már évtizedek óta. Elõbújnak, mint a férgek, amelyeknek fészkérõl felemeltük a követ. Kapkodásukban, fejvesztettségükben gyönyörködhetünk. A szegénység, a levegõtlenség, a pénztelenség, - mint kemény, kegyetlen fiatal kéz, - feltúrják régi járataikat. A gnómok lomposak, piszkosak, lehetetlen tétlenségben élnek, süllyedt, megfeneklett egzisztenciák. Mindketten igéretként indultak: Elie de Coëtquidan ismereteinek terjedelmével elkápráztatta családját, amely nem vette észre, hogy Elie remek emlékezõtehetséggel megáldott hülye. Húszéves korában hirtelen otthagyta az egyetemet, azóta semmittevésnek él. Gögjét unokaöccsén tölti ki, kapzsiságát értelmetlen lomok gyûjtésében. Apró gonoszkodássokkal szórakozik. Öccse, Léon, annakidején nem kevesebb reményt keltett hozzátartozóiban. Mûvészi hajlamok tették profilját érdekesebbé, csodálták szokatlan kézügyességét. De egy sikertelen feltalálói kaland után, amely vagyonába került, sõt családját is megadóztatta, õ is megszakít minden összeköttetést a világgal. Kudarctól rettegõ beteges félelmében a legalacsonyabb munkákkal zsúfolja tele idejét. Megveti a rangjához illõket, az egyszerûbb emberekhez vonzódnék, de félszegsége nem tud közeljutni hozzájuk. Jámbor alázattal tiszteli nagybátyját és kínozza anyját, akit szeret.

Az anya halála után mindketten Octave de Coëtquidan gondviselésére szorulnak. Õ a család karrier-embere. Hasonló tulajdonságok emelték fel, mint amelyek rokonait lezüllesztették: gyávasága és passzivitása. Barátja segítségével, fiatalon egy bank igazgatója lesz. Vagyont gyûjt, amellyel azonban nem tud mit kezdeni. Valami hiányzik belõle, hogy élvezze. Adna, de megkínozza az ajándékozás, mert nem tudja, hogyan adjon. A két gnóm kinyújtott csápokkal lesi: Elie zsarolja, Léon morzsákat vár. Segít is rajtuk, de úgy, hogy Léon belépusztul. Eliet azonban a gonoszság életben tartja, mert a gonoszság, akár az alkohol, konzervál.

Van valami a regényben, ami ellensúlyozza a gúnyolódásnak ezt a remek koloraturáját: a rajz felülmúlhatatlan pontossága. Úgy érezzük, Montherlant sehol sem túloz, nem játszik, nem színez. Embertelenül precíz, lelketlenül pontos, mint egy tökéletes mûszer. Nem gúnyolódhatik olcsón, aki ennyire felesküdött a valóságra. Szinte rétegrõl rétegre vizsgálja hõseit, nincs olyan külsõ vagy belsõ titkuk, amely elrejtõzhetnék bonckése elõl. Elie nadrágjának rojtos szegélyét éppúgy leleplezi, mint Coantré viszonyát anyjához. Sehol sem hevül át, állhatatosan érzéketlen. És idõvel már nem is halljuk a kaján hangsúlyt. Megszoktuk? Vagy a gúnyt átfestette a szenvedések leírása? Montherlant tudatosan kerül minden modulációt, pátoszt, dallamot, hogy ne oldja fölösleges részvétbe az elkerülhetetlen pusztulást. Ez a rideg, reszelõs beszéd különös asszociációt kelt: rokonnak érezzük a mai építészet börtönszerû sivár falaival, cementanyagával, amelybe csikorogva hatol be a fúró. De azokhoz a rajzokhoz is hasonlít, amelyeket kétméteres nagyságban készítenek, hogy aztán hússzoros kicsinyítésben fényképezzék a klisére. Finomabbb munka, mint amit emberi kéz készíthet.

Mi az, ami eltorzította Eliet és Léont? Mi az a hiány, amely megbénítja õket? Csak vegetálni tudnak, elvesztették egyensúlyérzéküket, minden idegüket leköti a kínos balansz. Megdöbbentõn mai alakok: zenei ellenpontjai az erõszaknak egy Sztalin egy Mussolini századában. Nem törtek meg, nem zúzódtak össze, csak kialudt bennük az, amit túlfejlesztett a század. A titkos szervet: a knock-out idegdúcát. És éppen ezért életképtelenek. Süketek, mint egy elromlott telefon.

Különös - hogy mégis szeretni lehet ezt a szeretetlen könyvet. Úgy, mint egy átélt betegséget, amely majdnem a halálig hurcolt. Felejthetetlen, mint egy ijedtség.

Illyés Gyula fordította az Agglegények-et. Jelzõi és igéi remekül villognak, a kajánság szûk területére szorítva is szókincse kiapadhatatlannak látszik. Egy-egy merészebb mondatfûzésnél szinte felerõsíti a könyvet. Illés Endre elõszava izgalmasan szép Montherlant-portré. Rávilágít az útra, amely az Agglegények-ig vezetett, s amely megint egy újabb út kezdete.

tovább olvasom »»»

 Állapot:

Használt, antikvár

 Kategória:

szépirodalom - világ » regény, próza

 Tulajdonos:

kisvandor 

 Feltöltve:

2007-07-04 18:40:43

 Szállítási módok:

• Személyes átadás-átvétel
• Postai utánvét
• Előre utalás